Az október 24-i projektzáráson Nagy László, a Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Kft. ügyvezetője bejelentette: régóta várták már, hogy elkészüljön a nagy mű.

A létesítmény az elmúlt évtizedekben csak részben fejlődött, de a meglévő infrastruktúra állapota közúti, vasúti, vízoldali és a meglévő közművek szempontjából is további fejlesztésre szorult. Az intermodális kapacitás fokozása és a vízi áruszállítás volumenének növelése érdekében elkerülhetetlen volt az infrastruktúra fejlesztése.

A kikötő a beruházásokon, felújításokon (átalakítások, bővítések és építések) és a fejlesztéseken túl az árumozgató berendezés beszerzésével képessé vált a darabáruk kezelésére, továbbá a forgalomirányító rendszer kidolgozása és telepítése nagymértékben javítja a közúton kikötőbe érkező áruféleségek szállítását a manipulációs területig. A beruházás és az eszközbeszerzések megvalósítása elősegíti a bajai kikötő meglévő szolgáltatási színvonalának emelését, a kikötő – egyben logisztikai központ – infrastruktúrájának fejlesztését és kapacitásának növekedését. Köszöntőjében dr. Bari Bernadett polgármester hangsúlyozta: Baja megkapta a megyei jogú város rangot, egy ilyen nagyságú beruházás pedig tovább növeli a település értékét, megerősítve a térségi vezető szerepét. „Egy vízi városban rendkívül fontos a kikötő szerepe és fejlesztése. Példaértékű beruházás zárult környezettudatos szellemben, miközben az objektum versenyképessége is nőtt, hiszen egy modern logisztikai központ lett a kikötő, amely megfelel a nemzetközi szintű elvárásoknak is. A fejlesztés révén Baja is gazdagabb lett” – összegezte a polgármester.

Homlok Anna (Homlok Építő Zrt.) ismertette a beruházás részleteit: kihívást jelentett, hogy a munkálatok közben folyamatosan üzemelt a kikötő, továbbá az alacsony és a magas vízállás is hátráltató tényezőnek bizonyult, miközben a határidő szorította a kivitelezőt. A fejlesztés főbb elemei között említette az útépítéseket, 32 férőhelyes kamionparkoló épült, a Gránátos utcában pedig járda, kerítés és közvilágítás. Hangsúlyos elem a vasút: átalakították, bővítették a kikötő területén a MÁV Zrt. vágányait és a saját célúakat, illetve újak is épültek. Beszereztek egy új vasúti járműmérleget. A partfalat is helyreállították (nagy teherbírású útburkolatot alakítottak ki a partfal és a vasúti pálya közé pályaszerkezetekkel), valamint egy 120 tonna teherbírású nehézberakó épült. A zöldkikötő fejlesztése is fontos lépés volt: áttelepítették a terveknek megfelelően, a szükséges gépészeti és technológiai átépítéssel együtt. Ehhez a parton támgerendás hídfészket kellett kialakítani. A függőleges partfal feletti partvédelem új burkolatot kapott. A kivitelező külön szólt az eszközbeszerzésekről és a rakodóberendezésekről is.

A tájékoztatóból kiderült, hogy olyan árumozgató berendezést szereztek be, amely képes a darabáruk kezelésére a kikötő területén. A hajótól a tároló-feldolgozó üzembe szállítást szolgálja, illetve lehetővé teszi a telephelyen való árumozgatást. Ezenfelül forgalomirányító rendszert is telepítettek.

Nagy László, a BOKK ügyvezetője az infrastrukturális fejlesztés kapcsán kiemelte: amikor jó 20 évvel ezelőtt a kft. élére választották, szakértőkkel úgy látták, hogy 1 kilométernyi autópálya ára szükséges a fejlesztéshez. Ez akkor 1 milliárd forint körül volt – most 4 milliárd forint. És éppen ennyiből valósult meg a beruházás. Az eddigi ciklus háborútól háborúig tart (korábban a déli szomszédoknál dúlt háború), sajnos, ismét jelentkeztek az ezzel járó problémák. Ugyanakkor a létesítmény működését megfontolt döntések jellemzik, hiszen a tulajdonosok között van az állam, az önkormányzat és magáncég is. A kft. nemcsak vállalkozás, közfeladatokat is ellát. Alapítója és tagja több fontos szakmai szervezetnek, idén pedig a Logisztikai park címet is kiérdemelte. A mostani beruházás sok építéssel és felújítással járt. Kiemelendő az önálló kikötői vasútállomás, hiszen kikötő vasút nélkül nem működik! A zöldkikötő átalakítása pedig személyhajók kikötését is lehetővé teszi. Már tíznél több hajó állomásozott itt, és ez a jövőben is folyamatosan így lesz – sorolta az ügyvezető, aki végezetül sokak munkáját kiemelte.

Pohárköszöntőjében pedig virtuálisan dobta a pezsgősüveget a partfalnak. Az ünnepélyes projektzáró helyszíni bejárással ért véget.

Szöveg: Géczy Zsolt
Forrás: Navigátorvilág novemberi szám

hu_HUMagyar